Don Bosco, az alapító
A Szalézi Kongregáció a világban
A Szalézi Szent Ferenc Társaság alapítója
Don Bosco 1859-ben hivatalosan életre hívta a Szalézi Szent Ferenc Társaságot, amely kezdetben a küldetésében osztozó fiatalok kis csoportjából állt. Céljuk „Isten dicsősége és a lelkek üdvössége” volt, a fiatalok iránti különös elkötelezettséggel.
A Kongregáció gyorsan fejlődött: iskolákat, kollégiumokat, oratóriumokat és missziós műveket nyitott. Maga Don Bosco küldte az első misszionáriusokat Latin-Amerikába 1875-ben, lángoló missziós lendületről téve tanúságot. A karizma egyetemes dimenziója már jelen volt látóhatárán: a fiatalok üdvössége nem ismert földrajzi határokat.
Fiai, a szaléziak, folytatták a Gondviselés által rábízott küldetést a fiúk javára.
Segítő Szűz Mária Leányai (FMA)
Don Bosco hamar megértette, hogy műve nem korlátozódhat a fiúkra. Mazzarello Szent Mária Dominika közreműködésével 1872-ben megalapította a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményt (FMA), amely a lányok keresztény nevelésére hivatott.
Az FMA nővérek ugyanazt a szellemet és ugyanazt a szalézi küldetést osztják, női módon megvalósítva. A Segítő Szűz Mária iránti tisztelet központi helyet foglal el az Intézmény lelkiségében. Don Bosco mélyen meg volt győződve Mária anyai közbelépéséről az üdvösség történetében és saját művében. Neki szentelte a valdoccói bazilikát, hálája és hite látható jeleként.
A Segítő Szűz Mária Társulat (ADMA)
A szalézi karizma máriás dimenziója abban is kifejeződött, hogy 1869-ben megalapították a Segítő Szűz Mária Társulatot (ADMA). Azzal a céllal jött létre, hogy előmozdítsa az Eucharisztia és Segítő Szűz Mária tiszteletét, a pápával és az Egyházzal közösségben.
Don Bosco számára az áhítat nem járulékos elem volt, hanem nevelő és lelki erő. Az ADMA a szalézi karizma szemlélődő és népi arcát képviseli: hívek hálózata, akik imádsággal és keresztény tanúságtétellel lelkileg támogatják a nevelő munkát.
A Szalézi Munkatársak
Don Bosco 1876-ban alapította meg a Szalézi Munkatársak Egyesületét, a mai Szalézi Munkatársak Társulatát. Be akarta vonni a világiakat a szalézi küldetésbe, állandó és szervezett részvételi formát kínálva nekik, miközben megmaradnak saját életállapotukban.
A Munkatársak osztoznak Don Bosco szellemében, és evangéliumi kovászként működnek a társadalomban, különösen a nevelés és a család területén. Ez a meglátás prófétai módon előlegezte meg a világi hívők szerepének megbecsülését, amely a XX. században bontakozott ki teljesen. Don Bosco megértette, hogy a fiatalokért végzett küldetés széles körű egyházi társfelelősséget kíván.
A lelki út
Don Bosco lelkiségét Isten jelenlétének erős érzéke és a Gondviselésre való bizalommal teli ráhagyatkozás jellemzi. Életét az intenzív szentségi élet, a Mária-tisztelet és az Eucharisztia iránti szeretet jellemezte.
Jelmondata, a „Da mihi animas, cetera tolle”, belső világának magját fejezi ki: a lelkek üdvössége iránti lángoló vágyat és a földi javaktól való elszakadást. Az életszentség számára nem kevesek kiváltsága volt, hanem mindenkinek, különösen a fiataloknak szóló konkrét ajánlat. Híres mondása szerint az életszentség abban áll, hogy „nagyon vidámak vagyunk”, és jól teljesítjük mindennapi kötelességeinket.
A szalézi öröm nem felszínesség, hanem a kegyelmi élet gyümölcse és annak tudata, hogy Isten szeret minket. Ez a látásmód áthatja az egész Szalézi Családot, és továbbra is ihleti nevelő műveit.
Élő örökség
Don Bosco 1888. január 31-én halt meg Torinóban. 1934-ben avatták szentté. Műve azonban nem ért véget halálával. Ma a rá hivatkozó Szalézi Család a világ számos országában jelen van, és továbbra is szolgálja a fiatalokat iskolák, oratóriumok, plébániák, szakképző központok, egyetemek és szociális művek révén.
Karizmája ma is időszerű, mert az evangéliumban gyökerezik, és képes olvasni az idők jeleit. Minden fiatalban, különösen a legtörékenyebben, a szaléziak és a Szalézi Család szent földet ismernek fel, olyan helyet, ahol Isten már működik.
Bosco Szent János továbbra is tanító és atya: szenvedélyes nevelő, buzgó pap, bátor alapító. Élete tanúsítja, hogy az életszentség lehetséges, amikor az Isten iránti szeretet és a testvérek iránti konkrét odaadás egyesül. Példáját követve Don Bosco Szaléziánusai nap mint nap megújítják küldetésüket: hogy Isten szeretetének jelei és hordozói legyenek a fiatalok, különösen a legszegényebbek számára.
