Nevelési rendszer

A Szalézi Kongregáció a világban

Don Bosco nevelési rendszere
Don Bosco nem írt pedagógiai értekezést. Évtizedeken át dolgozott a fiatalokkal, megfigyelt, korrigált, tanult a tapasztalatból. A nevét viselő nevelési rendszer nem íróasztal mellett született, hanem a fiatalok ezreivel való mindennapi kapcsolatban nőtt fel; közülük sokan az utcáról, a gyárakból, a börtönökből érkeztek. Olyan rendszer ez, amely mélyen gyökerezik a valós életben.

A megelőző nevelési rendszer
Don Bosco nevelési módszerét „megelőző rendszernek” nevezte, szemben azzal, amit ő maga „elnyomó rendszernek” hívott. A különbség egyszerű, de alapvető: ahelyett, hogy megvárná, amíg a fiatal hibázik, hogy aztán megbüntesse, a nevelő már előre mellé áll, kedvező környezetet teremt, megelőzi a negatív helyzeteket, és jelenlétével és bizalmával kíséri a növekedést.
Ez a rendszer három szóra épül: értelem, vallás és szerető jóság.
Az értelem azt jelenti, hogy minden szabályt, minden kérést, minden korlátot meg kell magyarázni és meg kell értetni. A nevelő nem felülről parancsol, hanem párbeszédet folytat, indokol, meggyőz. A fiatal nem fegyelmezendő alany, hanem olyan személy, aki képes megérteni és választani.
A vallás nem pusztán ájtatossági értelemben veendő, hanem olyan életszemléletre való hivatkozásként, amely értelmet és irányt ad. Don Bosco meg volt győződve arról, hogy az átfogó nevelés nem hagyhatja figyelmen kívül a lelki dimenziót: nem külső kötelességként, hanem olyan ajánlatként, amely segíti a fiatalt saját identitása felépítésében.
A szerető jóság talán a legjellemzőbb kifejezés. Nem egyszerűen azt jelenti, hogy kedvesek vagy elnézőek vagyunk, hanem hogy hiteles kapcsolatot alakítunk ki a fiatallal, amelyet megbecsülés, közelség és az élete iránti őszinte érdeklődés jellemez. Don Bosco azt mondta: nem elég szeretni a fiatalokat, hanem érezniük is kell, hogy szeretik őket.

A nevelői jelenlét
Don Bosco rendszerének egyik legkonkrétabb eleme a nevelő jelenléte a fiatalok között. Nem katedra vagy ügyfélablak mögött, hanem az udvarokon, a játékokban, a kötetlen beszélgetésekben. Don Bosco ezt a stílust „asszisztenciának” nevezte, de nem felügyelet értelmében: részt vevő jelenlét volt, amely kapcsolatot teremtett, és megelőzte azt az ürességet, amelyből a negatív viselkedések születhetnek.
Ez a jelenlét a nevelési környezetet valami családhoz hasonlóvá alakítja: olyan hellyé, ahol ismerik és szeretik egymást, és segítenek egymásnak.

Ma is időszerű rendszer
Csaknem két évszázad elteltével a megelőző nevelési rendszert ma is a világ szalézi intézményeinek ezreiben alkalmazzák. Nem azért, mert változatlan maradt, hanem mert alapelvei ellenállnak a körülmények változásának: a kapcsolat központi szerepe, a személy tisztelete és a bizalom minden fiatal fejlődési lehetőségeiben olyan értékek, amelyek nem avulnak el.
Don Bosco megértett valami lényegeset: az a fiatal, aki szeretve és tisztelve érzi magát, már megtette az út felét. A nevelő feladata, hogy segítsen neki megtenni a másik felét.